Melyik fog megszűnni?
Sokat írok, beszélek a konkurenciáról, arról, hogyan is figyeljünk a versenytársainkra. Most egy tanmese következik, amelyik nem az elsőre várt befejezéssel ér véget.
Az utca, amiről szó van - pontosabban az útszakasz - kb. 600-700 m. Elég nagy forgalmú, belvárosi utca, troli is jár rajta. A lakosság összetétele vegyes, nem a legmagasabb réteg, de nem is a legszegényebb. Az átmenő forgalom is igen nagy. Kb. 20 évvel ezelőtt az utcában két közért volt, az egyik az egyik végén - egy kicsi - és a másik, egy közepesnek mondható, a szakasz másik végén. Se tejcsarnok, se pék, se semmi más nem volt, szombat délelőttönként viszont sor a nagyobbik közértnél.
Azután szépen elkezdtek nyilni további helyek. Először a nagy mellett egy szupermarket, ami - a várakozásokkal ellentétben - nem rengette meg a forgalmat. Minden ment tovább békésen.
Azután kitört a pékségek forradalma.
Megjelent kb. 2 év alatt a Budapesten jelenleg létező pékségek közül 4 más-más márkához tartozó, majd kinyitott még két reggeliző is. Ezekben is lehet persze péksüteményt meg szendvicset kapni. Szinte mindegyik nyitva van este sokáig, és a hét végén is. Sokáig azon gondolkodtam, hogyan is tudnak ennyien megélni? Vajon ennyivel nött a lakosság, vagy az átmenő forgalom létszáma? Vagy többet költünk élelmiszerre, elsősorban kenyérféleségekre?
Esetleg a pékségekből kiáradó finom illatok csábítják el az embereket és azért vesznek többet? A választ nem tudom, nem végeztem felmérést. De - amit soha nem hittünk volna mi, a környéken lakók, a minap bezárt egy üzlet. Nem fogják kitalálni, melyik! A régi, "nagy közért". Amelyik túlélte, hogy mellette megnyitott egy nagy szupermarket, túlélte a sok kicsi megnyitását is, egyetlen dolgot nem élt túl: a tulajdonos váltást. Az új tulajdonos nem ismert semmilyen megoldást arra, hogy a versenyben fennmaradjon, megőrizze a régi vevőket, nem tudott újítani sem berendezésben, sem kínálatban, sem nyitvatartásban, vagy kommunikációban, így egyszerűen hagyta szépen csendben elhalni ezt az üzletet. Most ott áll üresen.
Mi a tanmese tanúlsága? Szerintem annyi, hogy ha odafigyelsz a vevőidre, akkor elkerülheted ezt a helyzetet. Hiszen voltak olyanok, akik az utolsó pillanatig oda jártak, mert kedvelték. Ha velük valamilyen módon kommunikált volna az üzlet vezetése, talán elkerülhető lett volna ez a helyzet.
A versenyhelyzetben is a legfőbb támasz és alap: a meglévő vevőkör.