Sokat írok, beszélek a konkurenciáról, arról, hogyan is figyeljünk a versenytársainkra. Most egy tanmese következik, amelyik nem az elsőre várt befejezéssel ér véget.
Az utca, amiről szó van - pontosabban az útszakasz - kb. 600-700 m. Elég nagy forgalmú, belvárosi utca, troli is jár rajta. A lakosság összetétele vegyes, nem a legmagasabb réteg, de nem is a legszegényebb. Az átmenő forgalom is igen nagy. Kb. 20 évvel ezelőtt az utcában két közért volt, az egyik az egyik végén - egy kicsi - és a másik, egy közepesnek mondható, a szakasz másik végén. Se tejcsarnok, se pék, se semmi más nem volt, szombat délelőttönként viszont sor a nagyobbik közértnél.
Azután szépen elkezdtek nyilni további helyek. Először a nagy mellett egy szupermarket, ami - a várakozásokkal ellentétben - nem rengette meg a forgalmat. Minden ment tovább békésen.
A minap, amikor valakinek beszéltem a könyvről, azt mondta: "nekem erre nincs időm." Megdöbbentem. Mire nincs időd?-kérdeztem. Arra, hogy a konkurenciáddal, az ügyfeleiddel, a piacoddal foglalkozz?
A válasz: az ügyfeleim hűségesek hozzám, a konkurenciámat ismerem, és mindent tudok a piacról. Nos, nem vitatkoztam tovább, hiszen, ha így van, akkor egyrészt nagyon boldog lehet. Másrészt viszont felmerült az a kérdés, hogy akkor vajon azon a konferenrcián, amelyen találkoztunk, ahol az üzleti sikerek eléréséről volt szó, ő miért hallgató és nem előadó volt?
Miért érdemes erről beszélni? Mert mindenki azt gondolja, tudja, milyen konkurenciája van, és ezzel a tudással köszöni, ő jól elvan. De ez a tudás csak pillanatnyi, és nem is biztos, hogy elegendő, vagy pontos.
Szóval: az üzleti tevékenységünk egyik fontos feladata, hogy figyeljük a konkurenciánkat, a meglévőket és az esetleges újakat is, sőt, gondolkozzunk, próbáljunk előre gondolkozni. Mit értek ezelatt?
Jó válasz lehetne a címben feltett kérdésre, hogy - figyelmesen, vagy karosszékben, esetleg nyugodt körülmények között, stb. -, de mi nem erre gondoltunk. A szakkönyv olvasásnak is megvan a maga fortélya, amennyiben valóban érdekli az olvasót az abban foglalt szakanyag.
Hogyan olvassunk krimit, vagy szerelmes regényt?
Ezeket a könyveket - jellemzően - elkezdjük az elején és végigolvassuk, hiszen a történet úgy épül föl, hogy csak akkor értjük meg az eseményeket, ha követjük a mese, a történet fonalát és felépítését. Persze, tudom, hogy egy krimi esetében könnyen előfordul, hogy az olvasó hátralapoz, hogy megnézze, ki a gyilkos, vagy hogy ellenőrizze, jól gondolja-e, hogy ki lesz a tettes a végén.
Nos, a szakkönyv nem ilyen, és valójában ritkán van csattanó a végén. A Piackutatás egyszerűen című könyv -például - többször is véget ér.
Ez most egy elég személyes gondolatmenet lesz. Ha bármikor, bárkinek a piackutatásról beszélek, midneki azonnal az üzleti életre gondol. Holott a piackutatás nem más, mint információgyűjtés, így aztán életünk bármely, sőt minden terüeletén alkalmazzuk, csak éppen nem így hívjuk, nem piackutatásként gonodlunk rá.
Ok, rendben, mondhatja bárki, igazad van, amikor megfelelő fodrászt, ruhaüzletet, vagy éppen fitnessztermet keresünk magunknak, ahol az egyedi kívánságaink is teljesülnek, akkor valóban piacot kutatunk, összehasonlítunk, stb.
Na, de bartáság? Az valami más, ahhoz más, több kell, nemcsak tudatos keresgélés.
Igen, egyetértünk. De! Honnan is szerezzük a barátainkat?
A verseny alapelve, hogy másnak kell lenned, különben elveszel a tömegben, nem vesznek észre.
Persze néha nagyon jó, kicsit elvegyülni, és csak figyelni a környeztet, háttérbe húzódni, szemlélődni, nem kitűnni. A hétköznapokban azonban versenyben vagyunk minden téren, és minden pillanatban.
Szóval: versenyzünk, és különbözni akarunk, hogy észrevehetők legyünk, hogy előnyökre tehessünk szert.
Mit lehet tenni, ha olyan piacon vagyunk, ahol nagyon sok a hasonló termék, szolgáltatás, mindenből sok van, és azok mind hasonlítanak egymásra?
Találd ki, hogy miben vagy más!
Erre sokféle példát ismerünk, amit én mesélek, az egy nagyon régi (kb. 50 éves), amerikai történet, de nagyon tipikus és elgondolkodtató.
A piacon akkoriban (is) nagyon sokféle vitamin volt kapható, amelyek nagyjából azonos hatóanyagokat tartalmaztak, vagy éppen pontosan azonosakat, és csak a csomagolás, a márka volt eltérő.
Az egyik gyártó megjelent a piacon egy új vitaminnal - ezeket ma multi vitaminoknak hívnánk – és mindenáron nagy figyelmet akart kelteni, be akart törni a piacra.
Bizonyára mindenki emlékszik Julia Robertsre a Micsoda nő! című filmben, amikor hiába volt pénze, mégsem tudott elegáns ruhát venni, mert az elegáns üzletekben nem szolgálták ki, a közönséges megjelenése miatt.
Vagy, aki olvasta, emlékezhet a 14 karátos autó hősére, Rejtő Jenő fantasztikusan szórakoztató regényéből, aki makaón nyerte el a Nobel-díjat (mármint annak összegét), de mivel piszkos tornacipőben volt, nem mehetett be Nizzában az elegáns szálló éttermébe reggelizni.
A példákat hosszan sorolhatnák, de amiért érdemes erről beszélni, hogy bármennyire is igyekszünk nem előítéletesek lenni, azok vagyunk. Csak érdemes kicsit elidőzni azon a kérdésen, hogy vajon miből származik ez, és milyen a kapcsolata a hitelességgel?
Azt írja egy kedves olvasó, aki már megvette a kötetet, hogy a kötet közepén tart, és most hirtelen gondja támadt. Azt mondja, hogy olyan sok példa van a könyvben, hogy kapkodja a fejét, annyi minden eszébe jut róla…
Nem is tudom, valós kritika-e ez, de rávilágított egy helyzetre.
Teljesítménykényszerben élünk mindannyian, ezért úgy érezzük, hogy ha egyszer veszünk egy szakkönyvet, akkor azt gyorsan el kell olvasnunk, hiszen biztosan megtaláljuk benne azt a biztos megoldást, amit már egy ideje keresünk.
